Multikulti díszlet, gyűlölet a lelátón – Kolozsvár román polgármesterének csendje mindent elmond

Kolozsvár a multikulturalizmus mintavárosának hirdeti magát, miközben közpénzből tartja el a gyűlölet melegágyát jelentő focicsapatot.

Kolozsvár a multikulturalizmus mintavárosának hirdeti magát, miközben közpénzből tartja el a gyűlölet melegágyát jelentő focicsapatot.
Közép-Európa sziget a nyugati, keleti és déli iszlám tengerében.
Menczer Tamás szerint beszédes, hogy milyen embert választott maga mellé a baloldali pártvezér.
A belga városok sem úszták meg a szilveszter éjjelt zavargások nélkül.
„Szerintem Orbán tisztességes politikus, aki kiáll hazájáért és polgáraiért. Németországban nagyon kevés politikus csinál ilyet” – vallotta a német nyugdíjas.
Persze, tudjuk, a multikulturalizmus remekül működne, ha nem létezne Elon Musk – fogalmaz ironikusan Ralph Schoellhammer.
Az osztrák rendőrség mindent bevet, hogy pacifikálja a városrészeket, ám eddig nem sok eredményt tudtak felmutatni.
„Wir schaffen das!“ Avagy megérkezett a Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal legfrissebb jelentése. Tanulságos olvasmány. Francesca Rivafinoli szemlecikke.
Magyarország vagy a Balkán szenvedését a nyugati haladók teljesen ignorálják.
Hogyan élte meg a rendszerváltozást? Mit gondol a szakképzés minőségéről? Mit jelent számára a magyarság? Interjúnk.